Az egész család szívéhez közel áll a zene, így nem volt kérdés számomra, hogy majd a kisbabám pocaklakó korában is rengeteg muzsikát fog hallgatni. Járunk zenekarra, énekkara, nyomon követi a növendékeim fejlődését, zongorázok, énekelek neki. Ez az elképzelés rögtön szertefoszlott, amikor kiderült, hárman laknak odabent. Az orvosom rögtön eltiltott mindenféle munkától és idézőjeles munkától is, le kellett mondanom a zenekarról, énekkarról, ráadásul akkor kezdődött a H1N1 mizéria, így közösségbe sem nagyon mertem menni.
Természetesen, amíg nem kellett bevonulni a kórházba, itthon sok zenét hallgattunk, dudorásztam nekik, de zongorázni a vége felé már nem nagyon sikerült, mivel a hasamtól nem értem el a billentyűket. A kórházban már egy kicsit nehezebben lehetett zenét hallgatni - a szobatársak zenei ízlése csak nagyon ritkán egyezik. Az éneklés még valamennyire kivitelezhető volt, bár igyekeztem késői időpontot választani az esti tisztálkodásra, valószínű, többekben furcsa gondolatokat ébreszthettek a zuhanyzóból kiszűrődő Mozart dalfoszlányok hangjai.
Mindenesetre - én mindent megtettem - és születésük után kíváncsian vártam a gyermekeimen megmutatkozó fantasztikus zenei tehetség jeleit.
Amik elég korán megmutatkoztak. Eszterre például azt mondtuk, énekes lesz: olyan hangosan tud sírni, hogyha kitennénk a tetőre, légvédelmi szirénának is beválna. Domi pedig Vásáry André nyomdokaiba fog lépni, mivel egy ültő helyében ki tudja sikítani a négyvonalas Bé-t. (Ez a mutatvány a doktornéni rendelőjében megy a legjobban)
Az önértékelésük is rendkívül fejlett: tudják, az igazi műértő egy hang megszólaltatása után is felfedezi a rejtőzködő tehetséget - minek strapáljuk magunkat - a zongorán egy hang leütése után lelkesen megtapsolják egymást, és magukat is.
A műértő-képességük is igazán kifinomult: A szép, igényes zenét megtapsolják, és mondogatják: "Szép vóót", míg a többire rázzák a fejüket és hisztérikusan kiabálják, hogy "nem kell!!!"
Csak hízott a mellem a büszkeségtől. Mindaddig, míg egy szép napon - azt hiszem, ezt minden gyerek előbb-utóbb megteszi - elkísértek a lakás legkisebb helyiségébe. Mindhárman. Nagyon élvezték a különleges helyzetet, majd amikor hallhatóan befejeztem a dolgomat, felém fordultak, tapsolni kezdtek és kiabálták: "Szép vóót, szép vóót!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése