Még nem beszélnek folyamatosan, érzéseiket, mondanivalójukat kedves, suta félmondatokban fejezik ki. Nem hozták tudomásunkra, hogy a napok óta mesélt Mikulás-történetek mennyire ragadták meg kis képzeletüket. Látszólag semennyire.
Aztán eljött az a bizonyos este, amikor Mikulás sorra járja a házakat, és a jó gyerekek cipőjébe belepottyantja az ajándékot. Lekapcsoltuk a "Pinty és Ponty"-ot, és énekelni kezdtünk Neki - mert bár kétség kívül mintagyerekek voltak, biztos, ami biztos - lehet, hogy nem friss az adatbázisa, elvégre még alig két éve laknak itt, tavaly meg még nem sokat törődtek vele.
A harmadik dal közepénél megszólaltam: "Pszt, én hallottam valami mocorgást az előtérben!" Mindannyian az ajtóhoz szaladtunk, miközben Réka mindenkit megnyugtatott, hogy "nembáánt"...
Az ajándékokon átbukdácsolva mindhárman a lépcsőt lezáró korláthoz futottak, és izgatottan néztek a bejárat felé. Biztos vagyok benne, hogy még látták piros ruhájának szegélyét az ajtóban eltűnni...
A lényegnek örültek. Itt járt a Mikulás!
(Azért ízlett a csoki is :) )
1 megjegyzés:
Ez valahogy nálunk is így történt. Igaz, csak egy csimota van, de az öröm így is felhőtlen volt. Ja és a csoki is finom. Bizony mondom én is!!!
Megjegyzés küldése