2013. július 27., szombat

Hármasiker találkozó

Aki időnként fókuszál az RTL Klub esti magazinműsorára, bizony-bizony, akár fel is fedezhetett bennünket egy nyilatkozásnyira, amire - azon kívül, hogy benne voltunk a tévében :) - azért is vagyok rendkívül büszke, (aki már látott nyilatkozni, tudja miért) mert kamera előtt eddig még nem sikerült ennyi értelmes mondatot elmondanom, nem rángatózott az arcom, nem bénult le és hunyorgott az egyik szemhéjam, és még úgy sem veszítettem el a fonalat, hogy a riport közben Rékát egy korábbi "tragikus" baleset miatt kellett vigasztalni, Eszter mindenáron azt akarta, hogy vegye már észre a kamerás bácsi a rengeteg katicát, és inkább azt filmezze, Domi pedig, miután bemutatta a családot, és elmondta, hány éves, nem ragadhatta meg a mikrofont és nem énekelhette el a "hánnálánnát", egyszer csak úgy döntött, hogy unatkozik, és meglógott az egyik mondat felénél. Apu pedig annyira koncentrált (velem együtt ő is nagy médiaszemélyiség), hogy nem is vette észre, hogy eltűnt az öléből a fia, így a megkezdett mondatom egy hirtelen fordulattal úgy végződött, hogy "szökik a Domi", amit gondolom a riporter nem díjazott túlságosan.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Azt mondják, hogy a gyerek születése után teljes fordulatot vesz az ember élete. Egyszerre három gyerek születése után pedig olyan, mintha más dimenzióba kerülnél. 4 hónapig megszűnik a különbség a nappalok és éjszakák között, 14 hónapig nem is tudod, hogy milyen évszak van, 24 hónap után, amikor már néha-néha visszatérsz a való világba, előfordul az is, hogy télen meleg ruhát veszel fel, ha kimész, és úgy érzed a "külvilágban" nem változott semmi 3 év alatt, ugyanott folytatódik minden, mielőtt átlépted az "időkaput". Három egykorú gyerekkel nagyon izgalmas és változatos az élet, de a helyváltoztatás rendkívül ritka, mivel sok szervezést igényel, és nehezen kivitelezhető.
Így aztán az információszerzésre, kapcsolattartásra marad a jó öreg internet.
Egy szintén dimenzióutazó hármasikres anyuka gondolt egyet, és létrehozott a facebookon egy csoportot a hármasikres szülők részére. Lassan százhoz közelít a tagok száma, és van köztünk olyan is, aki maga is "triker",  28 éves! Kb. egy év tapasztalatcsere, és virtuális ismerkedés után felvetődött egy személyes találkozó gondolata is. 
Ez történt 2013.  július 13-án, Balatonfüreden, a Kisfaludy strandon.

Kicsit izgultam, mivel a fent nevezett strand előzetes kutatásaim szerint aránylag nagy területű, de úgy gondoltam, a tavalyi strandélményünk óta eltelt egy év, okosabbak, szófogadóbbak, kezelhetőbbek lettek a gyerekek. A találkozó így első alkalommal főleg a személyes találkozásra, ismerkedésre koncentrálódott, így semmi kötött programot nem szerveztek. Adva volt a strand, játszótér a gyerekeknek, és egy kijelölt hely két sátorral a "hármasikreseknek". Azt azonban nem kalkuláltam bele, hogy a gyerekek igényeit kielégíteni pont elegek leszünk ketten, elegek is voltunk, de csak erre. Ismerkedni, beszélgetni jöttünk, amiből az lett, hogy nem sokkal a bejárat után Réka meglátott egy Nagy Kék Vízicsúszdát, és onnantól kezdve menjünkakékcsúszdára-énakékcsúszdáraakarokmenni-anyuciikérlekmenjünkakékcsúszdára- légyszívesmenjünkakékcsúszdára - mikormegyünkmárakékcsúszdára 
- Szia J, ugye? Megismerlek a képekről...
(menjünkakékcsúszdára-énakékcsúszdáraakarokmenni-anyuciikérlekmenjünkakékcsúszdára- légyszívesmenjünkakékcsúszdára - mikormegyünkmárakékcsúszdára)
- De jó, sziasztok! Ugye Eszter, Réka, Domi? Ide pakoljatok, ez a terület a miénk.
(menjünkakékcsúszdára-énakékcsúszdáraakarokmenni-anyuciikérlekmenjünkakékcsúszdára- légyszívesmenjünkakékcsúszdára - mikormegyünkmárakékcsúszdára)
- Sziasztok, sziasztok, szia mindenki! :) :) :)
(menjünkakékcsúszdára-énakékcsúszdáraakarokmenni-anyuciikérlekmenjünkakékcsúszdára- légyszívesmenjünkakékcsúszdára - mikormegyünkmárakékcsúszdára)

Lepakoltunk, és visszamentünk a kék csúszdához. Kékcsúszdáztunk, kékcsúszdáztunk, illetve csak Réka kékcsúszdázott, mert csak ő mert lecsúszni, de ő is csak úgy, hogy elkaptam a medencében a csúszda végén. Eszter és Domi az érkezési medencében pancsoltak, amit rendkívül élveztek. Mikor már kellően lila volt a szájuk, beleegyeztek, hogy menjünk vissza a többiekhez, de természetesen Réka kikönyörgött még egy utolsó csúszást. Én ekkor már nem voltam a vízben, igyekeztem volna vissza, de Domi éppen ebben a pillanatban úgy gondolta, hogy remek móka lenne a medence partján pisilni, úgyhogy röptömben először őt, illetve a "sugarat" kellett átirányítani, és csak ezután indulhattam be a medencébe, hogy Réka vízben landolását biztonságossá tegyem. Ő persze rekordidő alatt ért fel a lépcsőn, ült a csúszdára, és annak ellenére, hogy addig minden csúszás előtt tízszer megkérdezte, hogy elkapom-e, ott vagyok-e, és ötször figyelmeztetett, hogy indul, most egy szó nélkül elindult, és amikor észrevette, hogy nem vagyok ott a csúszda végén (eszeveszetten evickéltem, hogy odaérjek a futásra alkalmatlan közegben), megijedt, és az út negyedénél, de már teljes sebességnél elkapta a csúszda két szélét, ami szörnyen felsértette a kezét (kb. 2mm-es karcolás), és még a pocakját is megütötte. Eközben Domi megtalálta az egyetlen kavicsos helyet a strandon, és új, "kacsázás a csúszda medencéjében" mókát akart kezdeni, de időben sikerült rövidre zárni ezt a műveletet is.
Rövidesen visszaértünk a telephelyre, kezemben egy légvédelmi sziréna hangerejével üvöltő gyerekkel, aki most már mindenáron haza akart menni. Egy kis keksszel és almával sikerült nagy nehezen elhallgattatni, ami már csak azért is volt fontos, mert ekkor már javában forgatott a kereskedelmi csatorna. Minden családot megkérdeztek, és amikor hozzánk értek, természetes volt a gyerekek számára, hogy a szörnyű balesetről ország világnak tudnia kell (tudják, minek van hírértéke, pedig nem is néznek híradót), a riporter pedig ki is használta az alkalmat, úgyhogy a velünk készült bejátszás ezzel az eseménnyel kezdődik. Egyébként mindenkitől sokkal többet és érdekesebbet kérdeztek, mint amennyi a műsorba bekerült, de úgy látszik, ennyit tartottak fontosnak abból, amit a hármasikresek életéről próbáltunk felvázolni.
A rendezvényre profi fotóst is hívtak, rendkívül jó képeket készítettek mindenkiről, kivéve persze rólunk, mivel mi a fotózás ideje alatt a strand másik végében kékcsúszdáztunk. A csoportképről szerencsére nem maradtunk le:


És hogy mi lett az ismerkedéssel? Kb. 3 anyukával tudtam 2 mondatnál többet beszélgetni, és kb. még kettővel bemutatkozni egymásnak.
A strandon alvást alaphelyzetben sem, a csúszdatragédia tükrében pedig végképp nem mertük bevállalni, így a strandon elfogyasztott ebéd után elköszöntünk, és haza indultunk. Mindenek ellenére nagyon jó élmény volt a gyerekeknek is, nekünk is a találkozás azokkal, akik hasonló cipőben járnak, mint mi, látni megelevenedni a facebook profilokat, a sok, vidám, kedves, cuki, gyönyörű triker-triót, jövőre pedig viszek egy plusz autónyi gyermekfelvigyázót, hogy érdemi eszmecserét is tudjak folytatni. :)

Íme két kis videó a műsorból:

"A ruhán mindig összeveszünk"

Tripla csoda egy időben

És aki még többre kíváncsi, Judit - akinek a blogjában először olvastam hármasikrekről - is ír nagyon élvezetesen és sok-sok képpel a találkozóról, az előzményekről, kicsit szervezői szemszögből is. :)

http://nomi69.blogspot.hu/2013/07/harmasiker-talalkozo.html

http://nomi69.blogspot.hu/2013/07/harmasiker-talalkozo-az-igazi.html













Nincsenek megjegyzések: