Szülői tudatmódosulás

Még élénken él bennem az élmény, amikor még gyermektelenként megkérdeztem az egyik újdonsült barát-apukát, hogy hogy vannak, mire ő azt válaszolta, hogy képzeljem, evés után egy jót büfiztünk, majd telerottyantottuk a pelust aranysárga kakival... Akkor alig tudtam rendezni a vonásaimat, és mosoly-grimaszolva választ kinyögni, hogy "dejó"...  Ma már értem.

A tudatmódosulás első jeleit akkor véltem felfedezni magamon, amikor egy ritkaságszámba menő, emberrel kettesben sétálás során lelkesen felkiáltottam, hogy "oda nézz, hogy húzza a repülő a csíkot!"

Több, mint három évnyi gyermekekkel-itthonlét után (melynek így utólag egyetlen percét sem adnám vissza) ez a tudatmódosulás egy bizonyos agymosottság-érzésbe torkollott. Hogy mik a tünetek?

- Nem értem a férjem vicceit

- Nem adok át fontos üzeneteket
- Félbehagyok mondatokat, aztán nem emlékszem, mit hagytam félbe, és nem értem, miért néznek rám várakozóan

- Számtalanszor mellágépelem a betűker

- Csak három nap, és kb. ötven megnézés után röhögök azon, hogy Eperkéék krikett helyett kroketteznek.

- Egész nap gyerekdalok járnak a fejemben, és néha ki is buggyannak belőlem.

- Sokszor nézek bambán

Mindezeket, és még sok mást, ami most nem jutott az eszembe, még el is tudnám viselni, de az, hogy néhány alkalommal szembesülnöm kellett azzal is, hogy felnőttekkel szinte egyáltalán nem tudok értelmesen beszélgetni, mert alig tudom kifejezni magam, mindehhez pedig egy a fejemben lévő vattapamacs-érzet társul, az utóbbi napokban egy depresszió-állapot felé kezdett sodorni.

Mindaddig, amíg ma a játszótéren meg nem jelent egy hölgy tűsarkú papucsban egy gyermekkel, aki segítséget kért egy kis dombon való felmászáshoz. A hölgy így szólt, szó szerint: "Most nem tudok utánad izé, mert nem gondoltam, hogy izé." ( kell mondanom, hogy azóta ismételgetem a mondatot azért, hogy most le tudjam írni?) És ekkor megnyugodtam. Hogy azért még nem tartok itt.

Persze meg aztán pláne, hogy azért mégis miért, mellesleg csupán akkor, nem?