Most egy régebbi történetet mesélek el, Domi dilemmája juttatta eszembe.
Mivel kicsit koraszülöttek és kisebb súlyúak voltak a gyerekek, 1 éves korukig háromhavonta Pécsre kellett járnunk fejlődésneurológiai vizsgálatra. Az első ilyen alkalommal nagyon izgatottak voltunk. Mikor induljunk, mikor egyenek, mi lesz, ha későn kerülünk sorra, hogy viselik a sok embert, a várakozást. Mondanom sem kell, angyalian jól viselkedtek, annak ellenére, hogy elég sokat kellett várnunk. A vizsgálat úgy zajlott, hogy mindhárom babával bementünk a rendelőbe, pelenkáig le kellett vetkőzni, megmérték, majd a doktornéni össze-vissza dobálta őket, olyan tempóban, hogy megijedni sem volt idő, sem nekik, sem nekünk. Miután megmondták, hogy minden rendben, gyorsan felöltöztünk, és indulhattunk is haza. Itthon aztán gyorsan vissza is zökkentünk életünk megszokott rendjébe.
Másnap délelőtt a soron következő etetéshez ébredtek, amikor Anyukám érdekes arckifejezéssel jött ki a szobájukból: "Gyere csak! Szerintem ez nem a Réka!" Sietek be, és Réka ágyában fekszik egy kislány, aki teljesen olyan, mint Eszter. Eszter ágyában fekszik egy kislány, aki tisztára olyan, mint a Réka! Vagy mégsem? Most akkor ki kicsoda? Réka ruhájában Eszter, és Réka, Eszter ruhájában? Tényleg lehetséges, hogy összecseréltük? Egymás mellé fektettük őket, és kerestük az addig felfedezett különbségeket. Egymástól függetlenül hárman is azt mondtuk, hogy "Ő Réka", így bebizonyosodott, hogy tényleg csere történt valamikor az elmúlt 24 órában... Vagy mégsem?...
Mindenesetre attól kezdve Réka Réka, és Eszter Eszter...
Ezek után aztán miért csodálkozom azon, hogy Domi mindkét lányt "Jékának" hívja? De azért remélem, tudja, hogy két tesója van!
Réka és Eszter 3 hónaposan |
3 megjegyzés:
:))) Amikor hármasban játszanak, csak feltűnik Dominak, hogy két tesója van. Esetleg azt hiheti, hogy mindkettőt Rékának hívják:)
remélem :) mert újabban engem is "apucikának" hív. Meg az Apukáját is... Pedig mi nem is hasonlítunk annyira :)
:)))
Megjegyzés küldése