picibaba.hu vonalzó

2012. május 15., kedd

Elalvási "bogarak"

Korábban már említettem, hogy az elalvással soha nem voltak komolyabb gondjaink, de néha-néha előfordul - túlpörgés, fogzás, készülő betegség, front, telihold idején - hogy ez is nehezebben megy. 
Ők persze nagyon együttműködőek ezen a téren is, és igazán kreatív dolgokat képesek kitalálni elalvásuk megkönnyítése érdekében.
Elsőként itt vannak a "kellékek": Eszternek Berci és a cumi, Rékának a papagájos takaró (egy hatalmas, vastag téli takaró, most nyáron is ezt hurcolja, és ezzel kell takarózni, hiszti után higgadni, néha még ebédelni is) és a hüvelykujja (szerencsére ezt soha nem hagyjuk el), Dominak pedig egy víziló formájú párnácska. Ez az alapfelszerelés, ezek nélkül el sem kezdhetjük a kényes műveletet. A nélkülözhetetlen kellékek köre időnként jelentősen kibővül. 
Réka nemrég például úgy érezte, hogy muszáj még a kezében tartania két teniszlabdát, egy dobókockát és egy kisautót ahhoz, hogy el tudjon aludni. 
Eszter tegnap három darab pogácsával akart ágyba bújni. Le kellett a párnája mellé tenni a tányérkában, e nélkül hallani sem akart az alvásról. ( tudjátok - "nem tudhatod, mikó' esző utoljára..." - (Narnia))
Domi kevésbé ragaszkodik a tárgyi feltételekhez. (Bár tegnapelőtt este alig tudtam meggyőzni arról, hogy az autó csicsikázni szeretne, és nincs kedve a radiátor tetején gurulni - kereplő-szerű hangot hallatva) Őt cselekedetek segítik az elalvásban. Tapsikolás, nyelvcsattogtatás, milyen-magasan-tudok-sikítani-kipróbálása. Van, mikor nekem kell cselekednem, pl. altató mondókát mondani - ami igazán nagy kihívás akkor, amikor a célszemély röhögőgörcsöt kap a "tente" szó hallatán. De olyan is volt, hogy hosszas küszködés után, egyszer csak a két mutatóujját bedugta a két fülembe, és pár pillanat múlva aludt is.
Ezeknek, és még számos, itt nem említett kelléknek és rituálénak köszönhető, hogy az elalvás nálunk zűrös időszakokban is gyors és zökkenőmentes. :)

1 megjegyzés:

jutkaditka írta...

Nagyon élvezetes volt olvasni! Érdekesség, hogy az általad is említett vígasz-tárgyak nálunk valahogy nem alakultak ki egyik gyereknél se.
A nagy cumival alszik, a kicsi az ujjával, de semmi egyéb.