Most az tűnik képtelenségnek, hogy akár 1/2 8-ig is aludjak... Na, nem bánom, mivel nem voltam túl büszke a mormota-tulajdonságomra, örültem, hogy az ösztönök, hormonok szinte zökkenőmentesen átállítottak a bagoly-létbe.
Semmi panaszom nem lehet a gyermekeimre az alvás terén. Amíg kicsik voltak, evés után csak letettük őket, és aludtak. Úgy gondoltam, ez soha nem lesz máshogy. Egészen addig, amíg nem döntöttek úgy a fogacskák, hogy ki szeretnének bújni. Azt hiszem, joggal mondhatom, hogy ezért kissé haragszom rájuk. (Pedig hogy örültem az elsőnek!) Igazából még így sem lehet okom panaszra: nem volt túl sok éjszakázás, negyedórás vigasztalhatatlan üvöltés is csak néhányszor, a nyöszörgős felébredések is könnyen áthidalódtak egy-egy simogatással, cumival, ringatós vigasztalással. Így utólag nem tűnik vészesnek. De akárhogy is számoljuk, bármilyen kevés is hárommal megszorozva, soknak tűnhet... Ott és akkor.
Aztán jött a "nekemcsakanyakell"- időszak. -Szor 3... És megindultak az éjszakai vándorlások. - Szor 3. Amikor az éjszaka kellős közepén összevesznek rajtam. Amikor egy rajtam fekszik, két oldalról meg bújik szorosan a másik kettő. Mozdulni sem tudok. Amikor esély sincs arra, hogy Apu besegítsen, mert Csak. Anya. Kell. És ez igazán megtisztelő és tényleg nagyon-nagyon boldogító, de nem túl pihentető...
A lányok már túljutottak ezen az időszakon. Jönnek éjjel, de nem létszükséglet a fizikai kontaktus. Csak a közelben legyünk. És Apu is jó. Néha ugyan összevesznek a papagájos takarón, de többnyire alvás van. Domi mindig is anyásabb volt. Azt mondják, a fiúk általában. Hallom hajnalban, ahogy dübörögnek a kis lábacskák a parkettán. Anyucit keresi. Vagy a közös alvásra kijelölt matracon vagyok (a franciaágyunkon nem férünk el öten...), ha pedig Apuci az éjszakás, akkor a hálószobában. Megkeres. Megtalál. Odabújik. Lelóg a fenekem az ágyról. Máskor a szőnyegen fekszem...
Tegnap Apu volt az éjszakás. Én a franciaágy közepére feküdtem, ha jön hajnalban Domi, legyen helye. Reggel 1/2 8. Egyedül fekszem az ágyon. Domi az ágyában aludt egész éjjel. Most ébredezik. Hiányérzetem van.
Ma reggel a matracon várom a reggelt. A lányok hajnali kettő óta mellettem fekszenek. Aztán hallom a lábacskákat. Ő is jön. 7 óra van. Odabújik mellém. Pici karjaival átöleli a nyakamat. Így alszunk még fél órát. Így teljes a kép. Háromszor :)
Aztán jött a "nekemcsakanyakell"- időszak. -Szor 3... És megindultak az éjszakai vándorlások. - Szor 3. Amikor az éjszaka kellős közepén összevesznek rajtam. Amikor egy rajtam fekszik, két oldalról meg bújik szorosan a másik kettő. Mozdulni sem tudok. Amikor esély sincs arra, hogy Apu besegítsen, mert Csak. Anya. Kell. És ez igazán megtisztelő és tényleg nagyon-nagyon boldogító, de nem túl pihentető...
A lányok már túljutottak ezen az időszakon. Jönnek éjjel, de nem létszükséglet a fizikai kontaktus. Csak a közelben legyünk. És Apu is jó. Néha ugyan összevesznek a papagájos takarón, de többnyire alvás van. Domi mindig is anyásabb volt. Azt mondják, a fiúk általában. Hallom hajnalban, ahogy dübörögnek a kis lábacskák a parkettán. Anyucit keresi. Vagy a közös alvásra kijelölt matracon vagyok (a franciaágyunkon nem férünk el öten...), ha pedig Apuci az éjszakás, akkor a hálószobában. Megkeres. Megtalál. Odabújik. Lelóg a fenekem az ágyról. Máskor a szőnyegen fekszem...
Tegnap Apu volt az éjszakás. Én a franciaágy közepére feküdtem, ha jön hajnalban Domi, legyen helye. Reggel 1/2 8. Egyedül fekszem az ágyon. Domi az ágyában aludt egész éjjel. Most ébredezik. Hiányérzetem van.
Ma reggel a matracon várom a reggelt. A lányok hajnali kettő óta mellettem fekszenek. Aztán hallom a lábacskákat. Ő is jön. 7 óra van. Odabújik mellém. Pici karjaival átöleli a nyakamat. Így alszunk még fél órát. Így teljes a kép. Háromszor :)
3 megjegyzés:
Mikor mindkét gyerekem egyszerre beteg, és egymás után szívom az orrukat, bele szoktam gondolni, milyen lehet nálatok az orrszívás 3-szor:) De még ha minden okés, akkor is mindent 3-szor kell végezni egymás után (fürdetés, peluscsere, cipőfelhúzás, stb.)
Minden elismerésem!!!
Az orrszívás szörnyű...volt, mert legutóbb szerencsére már a háromból kettő magától kérte, hogy szívjuk ki az orrát. Annyira örültem!
Egyszer lemértem, egy séta előtti öltözködés (peluscserével, kabátos, sapkás időszakban)fél óra - amíg az ajtóig jutunk. :)
Csak ismételni tudom, minden elismerésem a Tied!!!
Megjegyzés küldése