2012. június 30., szombat

Ijjaj, úgy élvezem én a...???

Úgy gondoltuk, hogy mivel nagy, okos és szófogadó gyerekeink vannak, megérdemlik (ha már ugye a partján lakunk), hogy elvigyük őket a Balatonba fürdeni.
Naivan ketten mentünk a három gyerekkel, és mint ahogy nemsokára ki is derült, a felnőttek létszáma kevésnek bizonyult.
Úgy terveztük, hogy amíg Apu felfújja az úszógumikat, addig én levetkőztetem a gyerekeket. Igen ám, de: 1. az úszógumik nagyon lassan fújódtak, 2. a strand területén annyi "mindenképpen-most azonnal-meg kell nézni" dolog volt, hogy hol egy bugyival, hol egy másik gyerekkel a kezemben futkosva próbáltam visszaterelgetni a harmadikat. Nagy nehezen azért eljutottunk odáig, hogy belemenjünk a vízbe. A csücsülős úszógumi - Eszterét kivéve - kettő egész percig bizonyult érdekesnek. 
Réka hajtogatni kezdte, hogy "kiszááász",  Domi is a lépcső felé vette az irányt, Eszter pedig úgy döntött, hogy át akar úszni Tihanyba. Jól van - gondoltuk - Apu átúszik Eszterrel Tihanyba, én pedig kimegyek a másik kettővel a partra játszani. Ideális megoldásnak tűnt, csakhogy, mikor felértünk a lépcsőn, Domi úgy döntött, hogy visszamegy. Rékával a kezemben mentünk utána, mert Eszterék már messze jártak. Rékának nem igazán tetszett a dolog, de amikor a vízbe értünk, megszólalt, "leszááász". Letettem. Ekkor Domi újra a lépcső felé indult... Rékát felvettem (időközben szerencsére újra elhangzott a "kiszááász"), és a part felé indultunk. Miután ezt vagy ötször megcsináltuk, rájöttem, hogy Dominak a lépcső tetszik. De nagyon. Sem az egyik, sem a másik irányba nem volt hajlandó másfél méternél nagyobb távolságra távolodni tőle. Ez a játék nekem nagyon nem tetszett, egyrészt, mert a lépcsőt mások is szerették volna használni, másrészt majd' leszakadt a karom, harmadrészt pedig én még vékony koromban is azonnal nyakig merültem még a térdig érő vízbe is, hogy minél kevesebb látszódjon belőlem, most meg ide-oda, fel-le cikáztam az ezer parton ülő szeme láttára. (akik remélhetőleg inkább a gyerekeket nézték). Lázasan törtem a fejem valamiféle megoldáson, hogyan tudnám Domit a parti telephelyünkre csábítani, főleg azért is, mert Réka kitalálta, hogy ő bugyikát kíván húzni. Próbálkoztam "mutatokvalamiérdekessel" "adokvalamifinomságottal", de őuraságát csak a Lépcső érdekelte, fel-le, fel-le. Már nem is emlékszem, hogy hogyan, de odaértünk a cuccainkhoz, ahol kiderült, hogy szegény Rékának pisilnie kellett (most tesszük az első lépéseket a szobatisztaság felé, és még nem tudja megmondani, mi a baja, és én sem értem minden jelzését),  a strandon pedig csak a bugyika volt az egyetlen dolog, ami biztonságérzetet adott neki ebben a témában. Végre ezt a problémát megoldottuk, De Domi továbbra is a lépcsőt akarta. Én pontot tettem az ügy végére azzal, hogy felhúztam rá egy pelust (mondani sem kell, hogy hatalmas sírások közepette). Végre aztán Apu és Eszter visszaértek Tihanyból. Domi nála is bepróbálkozott, és mivel ő azt hitte, hogy Domi fürödni akar, (a hatalmas ordítástól nem tudtam figyelmeztetni a lépcső-szerelemre) elindult vele be a vízbe, pelenkástul. Az apukák általában nem tudják, hogy egy sima pelenka hogy működik a vízbe merülve. Természetesen a pelenka hatalmassá duzzadt, Domi úgy jött ki a vízből, mint Vízipók, hatalmas potrohhal. Érdekes módon az, hogy vizes lett a pelenkája, elvette a kedvét a további lépcsőzéstől és hisztizéstől, így viszonylag kulturált módon átöltöztettük őket, és a csúszdák és hinták felé vettük az irányt. Ez a része a "szórakozásunknak" egészen jól sikerült, mindenki mászott, csúszott, hintázott, nevetett, mosolygott... Csakhogy a nap minden este lemegy, kell néha vacsorázni is, és előtte még haza is kellene érni, de egy (három) játékban elmerülő gyerek ezt valahogy soha nem akarja tudomásul venni. Soha nem szokott baj lenni a játszótéri hazaindulással, de most...! Úgy üvöltöttek, mint még soha, de tényleg, folyt a nyál a szájukból, t*konybuborékok jöttek az orrukból, két lánnyal a hónom alatt, Apu a csomagokkal és Domival, vöröslő fejjel (ővék is és az enyém is) rohantunk át a strandon az autóhoz, amibe egy kemény birkózó VB döntő nehézségű meccs után végre sikerült beülni. Az ordítás hazáig tartott, majd a ház elé érve nyugtázták, hogy "megérkeztünk".
Szóval, animátorok, ha a strandra programokhoz vendégcsalogatóra lenne szükségetek, csak hívjatok minket. Garantált a siker.

Nincsenek megjegyzések: